2013. december 24., kedd

ROMÁN EBRENDELET


A fajtatiszta, törzskönyvezett kutyákon kívül minden ebet ivartalaníttatnia kell tartójának 2014 végéig Romániában - derült ki a kóbor kutyák elaltatását is lehetővé tevő jogszabály alkalmazási rendeletéből, amelyet kedden ismertetett a Hotnews.ro hírportál.
A kutyák gazdáinak kötelességük bejelenteniük az állatorvosnál a kutyák vemhességét és - legfeljebb tíz napon belül - a megszületett kutyakölykök számát. Ezek az adatok bekerülnek egy országos nyilvántartásba.
A parlament szeptemberben fogadott el törvényt arról, hogy a hatóságok elaltathatják azokat a gazdátlan ebeket, amelyeket a begyűjtésüktől számított tizennégy munkanapig nem fogadnak örökbe. Az állatvédők tiltakozását kiváltó parlamenti szavazásra egy héttel azután került sor, hogy kóbor kutyák martak halálra egy négyéves kisfiút Bukarestben, ahol becslések szerint 64 ezer eb él falkákba verődve az utcákon.
A most megjelent alkalmazási rendelet szerint a befogott kóbor ebek elaltatásáról a polgármester által meghatalmazott személy dönthet, de a kutyákat nem kötelező elpusztítani, ha a menhelyeken való tartásukra az önkormányzatnak 14 napon túl is van anyagi fedezete.
A menhelyekre begyűjtött kóbor ebek örökbefogadása ingyenes, és nem is szükséges elvinni a kutyát, elegendő tartásának anyagi fedezetét biztosítani. Egy panellakás lakója csak akkor fogadhat örökbe kettőnél több kutyát, ha ehhez a lakóközösség is hozzájárul.
Az önkormányzatoknak 60 napon belül gondoskodniuk kell megfelelő állategészségügyi szolgáltatásokról, a közterületen található gazdátlan kutyák begyűjtéséről. Elaltatásukat - amelynél joguk van a bejegyzett állatvédő szervezetek képviselőinek is jelen lenni - csak állatorvos végezheti.
Bukarestben az áruházak parkolóit, parkokat és elhagyott telkeket falkákba verődött kóbor ebek lepik el. Ivartalanításukra a román lapok szerint eddig is hatalmas összegeket költött a városháza, számuk mégis egyre növekszik. Tavaly 16 ezer embert haraptak meg kutyák Bukarestben - közölte korábban a Hotnews.ro.
"Eddig senkit sem állítottak bíróság elé, amiért kutyáját elkergette, pedig ez már öt éve bűncselekménynek számít Romániában" - hívta fel a figyelmet egyik közleményében a Vier Pfoten állatvédő egyesület. Az állatvédők több ízben tüntettek Románia különböző városaiban, az egészséges állatok megkímélését követelve, és a kutyák örökbefogadását népszerűsítő internetes kampányokat szervezve próbálják megelőzni a gazdátlan ebek elpusztítását.

MTI – alfahir.hu

A MACSKADOROMBOLÁS GYÓGYÍTÓ EREJE

cat

Az Állategészségügyi és Ellenőrzési Hivatal becslése szerint több száz millió macska van jelenleg a világon, és amerikában a legmagasabb a regisztrált macskák száma, körülbelül 80 millió. A macskák egy érdekes kapcsolatot fejlesztettek ki az emberekkel a történelem során, mely kulcsszerepet játszott túlélésünk szempontjából a mezőgazdaság hajnalától egészen mostanáig, amikor az ember legjobb kis barátjává vált. Néhány ősi kultúrában még imádták is a macskát, szent állatoknak tekintették őket, mint akik belső bölcsességgel rendelkeznek. A legutóbbi tanulmányok ráadásul felfedik a macskák néhány egyedülálló gyógyító képességét.

2013. szeptember 25., szerda

KULLANCSTÖRTÉNELEM


Kullancs nyomait fedezték fel egy kutyamúmián francia kutatók egyiptomi ásatásaikon, ez az első régészeti bizonyíték az állatok bőrébe-szőrébe kapaszkodó élősködők, az úgynevezett ektoparaziták korábbi létezésére.

A lelet segíthet kideríteni, honnan eredtek és hogy terjedtek el az élősködők által terjesztett betegségek, a paraziták hogy fejlődtek együtt evolúciójuk során az emberrel és az állatokkal. Francia régészek a 2010-2012-es, El Deir melletti ásatásokon tanulmányozták mumifikált kutyák százait, amikor a paraziták fertőzte kiskutyára akadtak - számolt be a Live Science tudományos-ismeretterjesztő portál a International Journal of Paleopathology című szaklapban ismertetett kutatásról. "Noha az állatok bőrén élősködő parazitákról és az általuk terjesztett betegségekről ókori görög és római szerzők is beszámoltak, régészeti leletek máig nem bizonyították a létüket" - közölte Jean-Bernard Huchet, a párizsi Természettudományi Múzeum ősrovartan-kutatója.

Tovább a részletekre és a forrásra

2013. szeptember 20., péntek

VESZETT RÓKÁK!


Veszett rókák miatt három hónapra ebzárlatot rendelt el a járási főállatorvos Kecskeméten és Kiskunfélegyházán – közölte a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának vezetője pénteken.
A szakhatóság egy hete azt követően döntött így, hogy egy kecskeméti tanyán kilőtt róka tetemében a veszettség vírusát mutatták ki – mondta Drozdik Ferenc.
Négy nappal később Kiskunfélegyházán is ebzárlatot rendeltek el, miután egy gazdaság udvarára tévedt és az ingatlant őrző kutyák által elpusztított róka ugyancsak veszettnek bizonyult.
A megyei főállatorvos intézkedése mindkét területen a döntéstől számított 90 napig érvényes. Ez idő alatt a kilőtt, illetve elhullott rókákat megnyúzni tilos.
Az ebzárlat szabályai alapján annak időtartama alatt tartási helyén minden kutyát és macskát elzárva, a kutyákat megkötve úgy kell tartani, hogy azok más állattal vagy emberrel ne érintkezhessenek.
Kutyát tartási helyéről csak pórázon vezetve és szájkosárral, míg a településről az ebeket és macskákat egyaránt kizárólag érvényes veszettség elleni oltással és a hatósági állatorvos engedélyével szabad kivinni.
FORRÁS: MTI

2013. szeptember 17., kedd

MICROCHIP

Sok a regisztrálatlan kutyachip

Január elsejétől minden négy hónapnál idősebb kutyába kötelező állatorvos által azonosító mikrochipet tetetni, ami révén a kutya gazdája beazonosítható lehetne. Az Orpheus Állatvédő Egyesület állatmentő szakembereinek tapasztalata az, hogy bár nőtt a chip-es kutyák száma, gyakran találkoznak az utcáról megmentett ebek között olyannal, akinek a mikrochip azonosító számához nem tartozik a"petvetdata" rendszerben a tulajdonos kapcsán adat. Gyakran az állatorvos a ludas, hiszen a chip beültetés után a gazdi adatait neki kell a rendszerbe felvinnie.

Kötelező mikrochip, te drága
Januártól az azonosító chip nélküli kutyákat az állatorvosok nem látják el. Az ebek azonosítását elősegítő mikrochip néhány ezer forintos egyszeri költségét sokan meg szeretnék spórolni, így állatukon a kötelező veszettség elleni védőoltás beadatását, a féregtelenítést, az egyéb kezeléseket is elkerülik. Így az állatok védtelenekké válhatnak az emberre is veszélyes betegségekkel szemben. Akit rajtakapnak egy esetleges ebösszeíráskor a mulasztáson, akár 45 ezer forintos állatvédelmi bírságra is számíthat. A környezettudatos és felelős állattartás része az ebek chippel történő ellátása.



FORRÁS ÉS RÉSZLETEK IDE KATTINTVA!

2013. szeptember 10., kedd

ROMÁNIAI HÍREK


Kiirtják a kóbor kutyákat Romániában
Romániában megszavazta a parlament, hogy a hatóságok elaltathatják azokat kóbor kutyákat, amelyeket a begyűjtésüktől számított tizennégy napig nem fogadnak örökbe.
A döntést a román képviselőház hozta meg, amelynek ügydöntő hatásköre volt a törvény elfogadásában. A jogszabályt nagy többséggel szavazta meg a képviselőház, 266-an voksoltak mellette, 23-an ellene és 20-an tartózkodtak.
Romániában azt követően került ismét a figyelem középpontjába az elszaporodott kóbor kutyák problémája - amely főként Bukarestet sújtja -, hogy a román fővárosban szeptember elején egy négyéves gyereket halálra martak a gazdátlan ebek.
Az eset nagy felháborodást váltott ki, noha Romániában nem először veszti életét ember kóbor kutyák támadása miatt. Az ügyben vezető politikusok is állást foglaltak. Traian Basescu román államfő felhívással fordult a kormányhoz, hogy cselekedjen mielőbb, és fogadjon el olyan törvényt, ami lehetővé teszi az önkormányzatok számára a gazdátlan kutyák elaltatását.
Végül a kormánynak nem kellett lépnie, mert már a törvényhozói testület asztalán volt a most elfogadott jogszabály, amely eredetileg hét nap türelmi időt írt elő. A parlamenti szakbizottságban azonban 14 napra tolták ki ezt az időszakot. A parlamenti képviselők a szigorú intézkedés puhítása érdekében azt a rendelkezést is a törvénybe foglalták, hogy a polgármesterek döntése alapján a türelmi időszak meghosszabbítható, ha a kóbor kutyák menhelyeken való tartása céljára rendelkezik az önkormányzat megfelelő pénzforrással.
Az állatvédők azonban így sem nyugodtak bele a kutyák tömeges elpusztításába, és kedden a parlament előtt tüntettek. Ők barbár cselekedetnek tekintik az ebek tömeges kiirtását, és nem értenek egyet azzal, hogy a hatóságoknak nem kell figyelembe venniük, hogy az utcáról összegyűjtött ebek betegek vagy agresszívek-e, és valóban indokolt-e az elaltatásuk.
Egyes becslések szerint Bukarestben mintegy 64 ezer kutya él az utcán, sokszor falkába tömörülve bolyonganak az utcákon.
(MTI)